Köztér
A földadásvétel árairól
2023. May 08.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a honlapján közzétette a helyben szokásos értékesítési árakat, amelyeket a földadásvételi szerződések értékelésekor a helyi földbizottságoknak alapul kell venniük.

A földforgalmi törvény hétfő óta hatályos módosítása szerint az erdőnek nem minősülő földterület ára nem haladhatja meg 10 százaléknál nagyobb mértékben az adásvételi szerződés előtti naptári év helyben szokásos átlagos forgalmi értékét – indokolta a kamara az adatok közzétételét.
Nagyobb mértékben csak alapos indokkal lehet eltérni ettől, szerződésbe foglalva. Ilyen lehet a közlemény szerint a földterület fekvése, elhelyezkedése, megközelíthetősége, kedvező domborzati és lejtésviszonya, vízjárási rendezettsége, jó kultúrállapota, öntözhetősége, művelhetőség szempontjából kedvező alakja.

A kamara honlapján elhelyezett kereső nyilvános, település és a művelési ág feltüntetését követően mind hektárra, mind aranykoronára lebontva megjeleníti a helyben szokásos forgalmi értéket.

A helyi földbizottságok a földforgalmi törvény 2014-es hatályba lépése óta értékelik, hogy az adásvételi szerződésekben foglalt ár arányban áll-e a föld forgalmi értékével. A mostani változás a kamara szerint megfelel a gazdálkodók elvárásainak, egyszerűsítheti az eljárásokat, és objektívebb adatokat eredményez, mint a korábbi rendszer, amely a 20 éves termelési időszakra számított jövedelemtermelő képességet vette alapul. Az adatok számításának módszertanát az Agrárminisztérium hagyta jóvá.


Radics Forgácsoló Műhely  04.22.NAK vetésinapIsterra 03.20.Hotel Hunor 03.20.Csom 2001 03.23.Mizse-Plast 03.20.Axis Bentonit 03.23.Vasiépker 03.23.Polimozaik 03.23.Ódor 03.20.Kobell Ker 03.20.Sebők és Társa Kft. 04.22.Kapos Ternero 03.23.Hevesgép 03.23.Agroforte Grain 03.20.Modinvest 03.20.Termika Épületgépészet 04.22.Átrium Aqua 03.20.Vertical Empire Kft. 04.22.KK Grain 03.20.Er-Vo 03.20.Pintér István - Baráti Keltető 03.23.Nektárplast 03.20.Alföld Forest 03.23.LTZS 04.22.Cad-Server 03.20.Kor3000 03.20.Vantrix 03.20.Agrotex 03.20.Blue Seed 03.20.Samu Gazdabolt 03.20.
PRINT LAPOK