Köztér
A hungarikum pályázat eredményei
2025. September 22.
Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásban.

Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság idén is meghirdette a hungarikum pályázatot, amely iránt az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is rendkívül nagy volt az érdeklődés. A májusban közzétett felhívásra 519 pályázat érkezett be, az érintettek több mint 1,7 milliárd forint támogatási igénnyel éltek. A 650 milliós keretből végül 257-en részesülnek forrásban.

Idén is több kategóriában több tevékenységre lehetett kérelmeket benyújtani. A pályázat első célterülete a kiadványokra, a helyi identitás erősítését célzó rendezvényekre, elektronikus tartalmakra, fényképsorozatokra, filmek készítésére, helyi értékek, hagyományok bemutatására vonatkozott. Mindezek mellett a települések arculati elemeinek kidolgozására is számos innovatív ötlet érkezett. A második célterület középpontjában a vármegyei versenyek szervezése állt, amely egy Kárpát-medencei szintű hungarikum diákvetélkedő döntőjével zárul. A harmadik célterület a hagyományos népi öltözetek és kézműves értékek népszerűsítésére és a mai öltözködéskultúrában való használhatóságukra koncentrált. Ebben a kategóriában feltételként szerepelt egy háromrészes kollekció bemutatása is. A negyedik célterület pedig a határon túli magyarság kulturális együttműködését támogatja a népzenéhez, a néptánchoz és a népi tárgyi kultúrához kapcsolódó nemzeti értékek kölcsönös megismertetése által.

Az elmúlt 12 év pályázati és egyedi támogatásai összesen csaknem 9 milliárd forintot tesznek ki. Az értékgyűjtés eredményeként ma már 96 hungarikumot, 158 kiemelkedő nemzeti értéket, valamint csaknem 12 ezer nemzeti értéket tartunk nyilván.

A támogatott pályázatok listája a kormany.hu és a palyazat.hungarikum.hu weboldalon érhető el.


 

Mizse-Plast 03.20.Agroforte Grain 03.20.Alföld Forest 03.23.Samu Gazdabolt 03.20.Pintér István - Baráti Keltető 03.23.Hevesgép 03.23.Ódor 03.20.Hotel Hunor 03.20.Radics Forgácsoló Műhely  04.22.Vertical Empire Kft. 04.22.Isterra 03.20.Agrotex 03.20.Blue Seed 03.20.Modinvest 03.20.Er-Vo 03.20.Kapos Ternero 03.23.Vasiépker 03.23.Nektárplast 03.20.KK Grain 03.20.NAK vetésinapCad-Server 03.20.Csom 2001 03.23.Kor3000 03.20.Átrium Aqua 03.20.Sebők és Társa Kft. 04.22.Kobell Ker 03.20.Axis Bentonit 03.23.LTZS 04.22.Polimozaik 03.23.Termika Épületgépészet 04.22.Vantrix 03.20.
PRINT LAPOK