Kihagyhatatlan kulturális és színházi helyszínné vált idén is Nyíregyháza: a Móricz Zsigmond Színház huszonötödik alkalommal rendezte meg a VIDOR Fesztivált, a régió legnagyobb, legrangosabb összművészeti seregszemléjét. 2002 óta a programok kínálata folyamatosan bővült, újabb műfajok jelentek meg és egyre több helyszínt kapcsoltak be a látványos forgatagba. A színházi versenyprogram előadásait rendre telt házzal várta a közönség, a Kossuth téri koncerteken és a közeli eseményhelyszíneken több tízezren szórakoztak. Az előadásokról információk és képek a jubileumra megújult vidor.eu oldalon találhatók.
135 színész, 21 előadás, 8 ezer néző
A Móricz Zsigmond Színház szakmai csapata a 25. jubileumi seregszemlén is a hazai vígjátéktermés legjavát válogatta ki; ennek is köszönhető, hogy a közönség a versenyprogram produkcióit kivétel nélkül telt házzal fogadta. A nyíregyházi teátrum színpadjain, a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, a Szindbádban és a Kossuth téren 135 színész szereplésével bemutatott 21 előadáson közel 8.000 néző tapsolhatott.
Szombat éjszaka megszületett a színházi versenyprogram Verebes István által vezetett zsűrijének (benne a három kisorsolt nyíregyházi bérlettulajdonos) döntése, melyet a tiszteletbeli zsűritag, Ráskó Eszter is segített. A Loupe Színházi Társulás négy, a Karinthy Színház három díjat kapott. A díjazottak:
Kirják Róbert igazgató (balról) és a zsűri
DOTTORE-DÍJ a legjobb nagyszínpadi előadásért:
A kezdet/vége (Loupe Színházi Társulás)
PIERROT-DÍJ a legjobb kamaraszínpadi előadásért:
Lököttek (Karinthy Színház)
CAPITANO-DÍJ a legjobb rendezésért:
Kelemen József (Lököttek, Karinthy Színház)
ARLECCHINO-DÍJ a legjobb férfi alakításért:
Molnár Áron (A kezdet/vége, Loupe Színházi Társulás)
COLOMBINA-DÍJ a legjobb női alakításért:
Földes Eszter (A kezdet/vége, Loupe Színházi Társulás)
BRIGHELLA-DÍJ a legjobb férfi epizódalakításért:
Mohai Tamás (A kezdet/vége, Loupe Színházi Társulás)
SMERALDINA-DÍJ a legjobb női epizódalakításért:
Kovács Vecei Fanni (Lököttek, Karinthy Színház)
PANTALONE-DÍJ a legjobb díszletért:
Igazából komédia (Pater Sparrow - Vígszínház)
PULCINELLA-DÍJ a legjobb jelmezért:
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza (Kálmán Eszter – Örkény István Színház)
HIPPOLYT-DÍJ életműdíj:
Papp János
Koncertek sora
A VIDOR Fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház igazgatóját, Kirják Róbertet az elmúlt tíz évben mindig egyetlen cél vezette: úgy gazdagítani a fesztivált az aktuális közönségigények szerint, hogy a lényeg változatlan maradhasson: sokszínű élményekkel megajándékozni a közönséget és öregbíteni Nyíregyháza jó hírét, külön hangsúlyt fektetve arra, hogy valamennyi korosztály magáénak érezhesse a VIDOR-t, mindenki megtalálhassa a maga örömét. A zenei kínálatban a világzenei előadók mellett ezért is vált egyre hangsúlyosabbá a hazai könnyűzene legnépszerűbb képviselőinek jelenléte.
A város főterén naponta többezren énekeltek együtt a fellépőkkel koncertjeiken, minden korosztály talált ízlésének megfelelő produkciót. Fellépett többek között a Csík zenekar Presser Gáborral, Karácsony Jánossal; Demjén Ferenc; a Follow the Flow; Nagy Bogi; Király Linda; Veréb Tamás; Soltész Rezső; a Móricz Zsigmond Színház színművészei, de itt volt a London Afrobeat Collective, a La Ganga Calé, Sena Dagadu és más világzenei együttesek, valamint szerveztek gyermek-, irodalmi és komolyzenei programokat is.
Az esemény ma már elképzelhetetlen a VIDOR Falu gasztronómiai ínyencségei vagy a VIDOR Kert feltörekvő zenekarainak és a retró legnagyobb hazai legendáinak programjai nélkül.
Fotók: a Móricz Zsigmond Színház archívumából


























