E kettő között persze sok minden történt, hiszen számos mesejáték főszereplőjeként szórakoztatta a gyermekeket és az örök fiatalokat (Pinokkió, Hét tenger meséje, Kukucs, Misi mókus…); jónéhány zenés darabban mutatta meg énektudását (Idétlen időkig, Kapj el, ha tudsz…); emellett drámai szerepekben ugyancsak kiemelkedő alakításainak tapsolhattunk, például a Görbe tükrök és a Családi játszmák előadásaiban. A humor sem áll tőle távol, ezt tapasztalhattuk a Variációk egy rablásra történetében, melyben Törő Gergely Zsolttal párban alkottak emlékezetest. Aki nem látta volna, hamarosan megteheti! Persze ne feledkezzünk meg a koncertező Tar Dánielről sem, hiszen a nyíregyházi Három tenor formáció tagjaként sikert sikerre halmoznak, de tematikus zenés estek részeseként is hallhatjuk őt. Például február 14-én a Bencs Villában, ahová Kosik Anitával Valentin napi koncertre várják a közönséget. Kováts Dénes interjúja.
A sűrű előző évad és némi távollét után két gyerekdarabban tértél vissza. A Bogyó és Babóca első része szenzációs siker volt. Az újabb történet – melyben te vagy Baltazár, a méhecske – hasonlóra számíthat?
Láttam azt az előadást, nagyon szerettem a maga egyszerűségével, koreográfiájával, zenéjével, számomra igazán jó színházi élményt adott, értem, miért szeretik a gyerekek. Szerintem ugyanez a helyzet a második résszel, amelyik még jobban kommunikál a gyerekekkel. Mivel gyakran bevonjuk őket, az eredmény eléggé interaktív előadás lett, kifejezetten játékosak, szépen jönnek velünk. Olykor éppen arra kell odafigyelnünk, hogy ne burjánzzon el aktivitásuk. Van egy jelenet, amikor kiülök a gyerekek mellé és citerán játszom. Az egyik előadáson egy csillagszemű szőke gyerek egyszer csak végig simította a karomat. Nem hittem el azt a pillanatot! Ránéztem, ő nem hőkölt vissza, hanem mosolygott rám, azt közölve csillagszemeivel, hogy hálás nekem amiért ott vagyok mellette, s megfoghatja a jelmezem. Szerintem pályám végéig megmaradó élményt adott nekem. Mindent egybevetve jó csapatmunka a Bogyó és Babóca újabb kalandjai. Szerettem a próbafolyamatot és játszani is. Jó kis „termék” lett belőle, azt gondolom.
A Rumini Tükör-szigeten címszereplője vagy. Milyen figura ő? Unokáim ugyan nem a róla szóló meséken nőttek fel eddig, de kíváncsian várják az előadást.
Az ő történetei inkább az én generációmé, Rumini gyermekkoromban volt híres. Azóta megtudtam, hogy tizenvalahány könyv született a kalandjairól, ebből talán négyet ismerek. Arra határozottan emlékszem, hogy nagyon jó volt olvasni. A Tükör-sziget érdekes történet, nagyon izgalmas előadás, szép és tartalmas énekbetétekkel, amelyeket meg lehet tölteni lélekkel. Nagyon a zenei színház felé tendálok jelenleg….
Remek kis előadás lesz szerintem a Rumini Tükör-szigeten. Külön hálás vagyok azért, hogy nem csak a szépfiút kell benne játszani, hanem el lehet vinni egy másik irányba, hiszen két karaktert formálok benne: egy jó és egy gonosz Ruminit. Utóbbi amikor kimászik a tükörből, onnantól ő a Tükör-sziget új ura, átveszi a hatalmat. Egészen más mozgásvilágot találtunk ki számára a koreográfussal, és érdekes hangot.
Ruminiként Badics Natasával
Az arcod ugyanaz, de a mozgás meg a hang más?
Igen. Kíváncsi vagyok, miként reagálnak rá a gyerekek. Remélem, némi hidegrázós félelmet, pici ijedtséget ki tudok váltani belőlük.
Jó gonosznak lenni?
Nagyon.
Jó ezt megtapasztalni, még ha csak mesén keresztül is. Komolyan veszem a meséket is, ezekben ugyanúgy száz százalékon működök, mint a felnőtteknek szóló előadásokban. Nem szeretek karakírozni, távol áll tőlem. Mindent élesben, nem túljátszva, pontosan igyekszem megmutatni.
Úgy gondolod ez is olyan sikerdarab lesz, mint a Bogyó és Babóca?
Igen, de másképp.
Február 14-én Minden most kezdődik el címmel Valentin napi koncertet adtok Kosik Anitával a Bencs Villában.
Nem én választottam a címet, de nagyon örültem neki, mert az én életemben most kezdődik el valami új, bár még nem tudom, merre fut ki. De jön, érzem. Számomra nem volt kérdés, hogy Anitával szeretném ezt a koncertet létrehozni, szerencsére az előadásaink és a próbáink lehetővé teszik. Amikor legelőször összeültünk, kb. öt perc alatt összeraktunk húsz számot. Mindkettőnknek nagy a repertoárja, gyönyörűen össze lehet fésülni, az ízlésünk is hasonló. Ami érdekessége ennek az estnek, hogy sokszínű, hiszen sokféle dal hangzik majd el: musical-duettek, sanzonok, gyönyörű francia dalok.
Szóló és duett?
Igen. Mind a ketten éneklünk szólóban, de sok duettet is. Találtunk olyan dalokat, amelyek még nem hangoztak el koncertjeinken. Mindig szeretem, ha valami újat tudunk mutatni. Nagyon nagy szeretettel várjuk a nézőket, remélem, csodát fognak látni, vagy valami hasonlót.
Szerintem hamar elfogynak a jegyek…
Nagyon remélem.
Édes-bús koncertre számítsunk?
Keserédes lesz, igen. Amilyen a szerelem. Igazából szerintem a közönség is ezt várja, nem csupán vidámságot. Azzal magunkat is becsapnánk, hiszen nem csak a boldogságról szól a szerelem.
A padlás. Eredetileg te lettél volna a Rádiós, de másként alakult, most viszont átveszed a szerepet. Korábban milyen viszonyban voltál A padlással?
Soha, sehol nem láttam, persze a zenéjét ismerem. Valószínűleg tudatosan nem néztem meg, mert tudtam, hogy egyszer el fogom játszani.
Tehát lélekben régóta készültél rá.
Igen. Eredetileg úgy volt, hogy én leszek a Rádiós, de az élet akkor közbeszólt. És milyen a sors, pont olyan élethelyzetben jött ez a darab, amikor jönnie kellett! Kifejezetten segít most egy gyászfeldolgozásban. Sokat készülök az előadás előtt, hallgatom a Fényév távolság zenei alapját, azért, hogy igazán, szívből tudjam elénekelni a színpadon. A személyes kapcsolódás okán nagyon nagy hatással van rám már a zenéje is. Valakiről szól most nekem ez a dal, akit el kell, hogy engedjek fényév távolságba, messzire magamtól.
Be kell vallanom, végül igazán áldott helyzet alakult ki a darabot illetően, pedig már elsirattam. A premiert Gulácsi Tamás miatt néztem meg, de annyira felfokozott állapotba kerültem, hogy ki kellett mennem sétálni az erdőbe. Ott azon vettem észre magam, hogy a tisztáson teli torokból éneklem a Fényév távolságot.
Azt hiszem, legjobb barátomként említhetem Tomit, és persze a párját, Kosik Anitát, akik rengeteget segítettek, hogy a színházba visszakerüljek, ugyanis nagyon arrafelé állt a léc, hogy nem folytatom a pályát. Aztán az egyik nap megfordult a fejemben, hogy megkérdezem Tomit, visszavehetem-e a szerepet. Ahogy ezt kigondoltam, csörgött a telefon. Ő hívott, s megkért, vegyem át tőle a Rádiós szerepét, mert nagyon leterhelt… Sosem felejtem el azt az estét, 10 perc múlva fent voltam a lakásában. Rengeteg segítséget kaptam tőle, az összes karaktert eljátszotta körülöttem amíg én a szerepet gyakoroltam. A dalok persze „megvoltak”. Két színpadi próbával sikerült átvenni, eddig hat előadást lejátszottam le, és még lesz jópár.
Jenei Judittal A padlásban
A pálya elhagyásának gondolata honnan eredt?
Magán eredetű. Olyan kaliberű dolog történt velem, hogy ember legyen a talpán, aki lábon ki tudja hordani. Az olyan hiperérzékeny valaki, mint én, az ilyen szituációt nagyon rosszul kezeli. De már felvettem a kesztyűt, meg tudok vele küzdeni. A mindennapokat úgy élem meg, ahogy kell, a munka nagyon szépen elterel. Áttértem abba a fázisba, hogy a munkába temetkezek. Remélem, jó vége lesz.
Kezded újra pozitívan látni a színpadi jövődet?
Igen. Sosem kételkedtem magamban, a színészetemben, de amikor jött egy-egy erőteljesebb lelki sérülés, az elvette a hitemet. De alapvetően tudom, mire vagyok képes, és a visszajelzések is mindig azt mutatják, hogy jó és érdemes, amit csinálok.
Újból lesz Variációk egy rablásra… Sikerdarab, óriásit játszottatok Törővel. Kiváló előadás volt, klassz jelmezekkel, poénokkal. Visszatapsolták?
Mondhatni, igen. Nagyon sok ember kérdezte, miért nem láthatják, pedig jó hírét hallották. Főként ifjúsági bérletben játszottuk, lement belőle 27 előadás, melyből hét szólt a felnőtteknek, ami nagyon kevés. Beszéltük Gerivel, hogy ezt a rengeteg munkát vétek lenne kidobni, hiszen több más mellett, szinte erőn felül vállaltuk. Senki mással nem lettem volna képes ezt megalkotni, mint vele, nagyon szerettünk együtt dolgozni, meg tudtunk beszélni minden konfliktust. Szerencsére lehetőségünk nyílt további előadásokra. A felújított változat még jobb lesz, több időt tudunk ráfordítani, felturbózzuk.
Bogyó és Babóca, Rumini, A padlás, Variációk… jelentik az évad második felét számodra. Utána készülhetsz a következőre. Látsz már valamit?
Igen, megvolt a szerződtetési tárgyalásom, de még nem publikus, miben játszom. A jelek szerint először történik meg öt év után, hogy nem leszek mesedarab részese. Előzetesen úgy tűnik, változatos, szép évadom lesz a 2025/26-os. Örülök neki.
Fotók: A Móricz Zsigmond Színház archívumából