2002-ben csatlakozott színházunk társulatához. Elsőre nem is gondolnánk, hogy ősszel már a 25. évadát kezdi szülővárosában. Kováts Dénes interjúja.

A bő két éve megjelent interjúnkban vágyott szerepről kérdeztelek, és azt mondtad: érdekes lenne számodra Bovaryné, vagy egy jó Csehov-alak. A lényeg, hogy drámai főszerep legyen. Csehovot megkaptad – Olga megfelel ennek a kívánalomnak?
Maximálisan. Nagyon szeretem játszani a Három nővért!

Jó is.
Sokan mondják ezt, hál’ Istennek. Tegnap játszottuk harmincnegyedik alkalommal és a jövő héten még egyszer színre kerül – rendesen bejárattuk már ezt az előadást. Rengeteget tudunk már a darabról, egymás rezdüléseit is ismerjük, álmunkból felébresztve is fújjuk a szöveget.

Jól áll neked Olga. A nézőtérről úgy éreztem, egymásra találtatok.
Teljesen. Nem is volt olyan nehéz megtalálni magam benne. Egy dolgot muszáj elmesélnem, mert elég döbbenetes. Előadások előtt mi, a három nővér mindig összejövünk az egyik öltözőben, és érdeklődünk egymás iránt, kinek milyen a napja, hogyan érzi magát. Ekkor már jelmezben vagyunk. Rettenetesen elkezdett zavarni, hogy amikor beszélgetek a „húgaimmal”, sosem vagyok jó passzban, enervált, terhekkel teli vagyok. Néhány nappal ezelőtt jöttem rá: már a jelmez hat rám így, azzal együtt húzom magamra az élet Olgára nehezedő súlyait is. És megkönnyebbültem.

Három nővér (balról): Duma Kata, Jenei Judit, Szabó Nikolett

Mit szeretsz Olgában – úgy színészileg, mint a karakter megformálásában? Kérdezhetném úgy is: miért lett mégis jó szerep számodra?
Azt szeretem benne, amit képvisel: az önzetlenséget, a családközpontúságot, hogy önmagát csak sokadikként tartja számon. Ez a rendkívül nemes vonása nagyon megérintett, szívügyem, hogy részletgazdagon adjam vissza a nézőknek. Az ilyen típusú emberek, mint Olga, a hétköznapokban a háttérből, minden felhajtás nélkül segítik a körülöttük lévőket – és éppen ez teszi őket sebezhetővé: könnyen elnyomják, háttérbe szorítják őket. Szeretném, ha a szerepem arra késztetné a nézőket, hogy nyitottabb szemmel járjanak a világban – és felismerjék, megbecsüljék ezeket a hétköznapi angyalokat.

Ő a legidősebb nővér, mégsem játszik főnököt – inkább odafigyel mindenkire, még a cselédre is.
Így van. Emellett hasonszőrű dolgokat is találtam az életemben. Nem tudom, mit szól majd hozzá édesanyám, ha olvassa majd ezeket a sorokat – de a főpróbahéten esett le a tantusz: úristen, én Őt játszom! Könny szökött a szemembe, és azóta még jobban kötődöm Olgához.

Játszottad már a nagymamádat is…
Az Idétlen időkig-re gondolsz, ugye?

Igen. Nagyon jó karakter volt.
Szerettem, mint a ma már 94. éves Nagyimat.

Rómeó és Júlia – igazi klasszikus, amelyet modern környezetben állítottatok színpadra. Közel áll hozzád ez a megoldás? Milyen volt dajkának lenni?
Eleinte kissé nyomasztott, hogy milyen távol állok ettől a harsány, nyílt asszonytól – de idővel könnyen ráleltem a kapaszkodóra. Ebben a modernizált színpadi világban teljes mértékben megtaláltam a helyemet, úgy a szerepben, mint az előadásban.

Rómeó és Júlia: a Júliát alakító Mosolygó Sárával

Szívesen játszod?
Nagyon, lubickolok benne.

Most próbáljátok A Riviéra vadorzóit. Mire az interjú megjelenik, már túl lesztek a premieren. Ki Muriel Eubanks ebben az előadásban?
Egy álmodozó, romantikus lelkű hölgy, akinek az a sorsa, hogy a saját vesztébe rohan – az álmodozó attitűdje miatt. Már a darab elején beleesik Lawrence Jameson csapdájába, aki csupán a nő anyagi javait akarja megszerezni. De ezzel nem ér véget Muriel története...

Van miért csapnia a szelet?
Van. Ám csavar is kerül az én szálamba, nem úgy, ahogy a szövegkönyvben megírták – és ez nagyban köszönhető Telihay Péternek, a darab rendezőjének. Anno a Száz év magányban, Az ember tragédiájában és a Karamazov testvérekben már volt szerencsém együtt alkotni vele. Ez a közös múlt késztette Pétert arra, hogy Muriel ne csak színfoltja legyen az előadásnak, hanem egy titokzatos, összetettebb, nehezen behatárolható egyéniség. Ez a koncepció alapos otthoni felkészülést kíván, folyamatosan azon jár az eszem, hogyan s miként lehet ezt kivitelezni, hiszen maga a szöveg eredetileg nem ezt az irányt követi. Hálás feladat lett így számomra.

Nagyzenekar és kórus adja a zenei aláfestést. Ennek nyilván örülsz, hiszen az ének és a zene szerves része az életednek.
Az élő zene varázsa elmondhatatlan élményt nyújt nekünk, színészeknek – és természetesen a nézőknek is. A szabadtéri színpad légkörében egészen varázslatosan szól. A zenei betétek dallamosak, minőségiek, nagyon kedvelem őket. Külön öröm, hogy az általam is nagyra tartott Kazár Tíciána is énekel a kórusban.

Zenés vígjátékra ülünk be, tehát minden adott a könnyed, önfeledt szórakozáshoz, ugye?
Egyértelműen. Viszont Péter úgy rendezi meg, hogy gondolkodni valót is ad a közönségnek – érdemes a sorok között olvasni és minden rezdülésre figyelni. Ez a mélység is teszi igazán különlegessé.

Ez lehet a nyár és az évad egyik sikere?
Igen, határozottan.

A Riviéra vadorzóiban Tar Dániellel

A Rózsakert nyári programjában a Riviéra vadorzói mellett saját előadások is szórakoztatják a közönséget: A padlás, az Alul semmi és az Aranylakodalom. Ezekben változatos szerepeket játszol. Ki a kedvenced Robinson, Suzan és Mona közül?
Robinson. Vele volt a legtöbb munkám, én pedig hajlamos vagyok arra, hogy azokat a szerepeket értékelem jobban, amelyekért alaposan megdolgoztam.

Pedig neked már ismerős Robinson – noha a mostani egészen más, mint bő két évtizeddel ezelőtt.
Szinte összehasonlíthatatlan a kettő. Azt szeretem nagyon benne, hogy haladunk a korral: Robinson mesterséges intelligenciává fejlődött az évtizedek során. Ez az előadást is izgalmasabbá teszi – ilyen feldolgozást látni valóban különleges élmény.

A másik kettő?
Az Aranylakodalmat azért szeretem, amiért a nézők: a két főszereplő, Gulyás Attila és Gulácsi Tamás brillíroznak. Minden egyes alkalommal élvezet figyelni őket – akár a nézőtérről, akár a színpadról, akár a takarásból.

De Monát, azaz Jenei Juditot is ugyanúgy megtapsolja a közönség…
Hát persze, de azért tudjuk: nem elsősorban rólunk szól a történet. Mi csak apró szeletei vagyunk az előadásnak, még ha hozzá is járulunk a sikeréhez.

Vidámkodsz az Alul semmiben is.
Nincs különösebb súlyú megnyilvánulásom a darabban. A kollégáim, az ő játékuk és az élő zene hatására szinte szórakozás az egész. Szinte.

Csak addig munka, amíg a próbafolyamaton végigmentek, míg összeáll az előadás? Utána jöhet a lazulás?
Nem, nem. Minden egyes színpadra lépésnek súlya van. A játszi könnyedség mögött is ott lapul a komoly koncentráció. De az adott pillanatban, amikor ott állunk a színpadon, ugyanúgy tudunk önfeledtek lenni, mint a néző, aki ennek kulcsszereplője.

New York a kedvenc városod lett? A Székely stílusgyakorlatokkal ott is felléptetek. Hogyan emlékszel vissza az utazásra?
Mintha tegnap történt volna – és ez nem a véletlen műve, hanem annak a hatásnak a következménye, amelyet a kintlét gyakorolt rám. Rengeteg impulzus ért ott bennünket; azóta tudatosan próbálom szinten tartani azt a lelkiállapotot, amelyet ott tapasztaltam magamon és a többieken is. A mai napig nézegetem a videókat és a képeket, előszeretettel gondolok vissza azokra a csodálatos napokra.

Életemben harmadszor voltam Amerikában. Először a Cantemus énekkarral – 7 hétig, 13 évesen. A második alkalommal Zsanett barátnőm vendégeként jártam kint: két hetet Las Vegasban, egyet Los Angelesben töltöttünk együtt. Már az első két utazás is elképesztő hatással volt rám. Úgy éreztem magam, mint egy felnőtt Disneylandben.

Azt hiszem – bár sok vonzó helyszín közül lehetne választani –, az Egyesült Államokból engem elsősorban New York érdekelne, nem a Niagara-vízesés vagy bármi más. Noha királyság volna végigautózni az USA-n egyik parttól a másikig.
Innen, Európából, pláne a Nyírségből, olyan, mintha időutaznál. Nemcsak a látvány, az életszínvonal, hanem az energia is más: az emberek talán felszabadultabbak, máshogy szocializálódnak, más impulzusok áramlanak felénk. Mindezektől teljesen felszabadultnak éreztem magam, ahogy a barátaim, kollégáim is. Talán még jobban összekovácsolódtunk, és azóta is előszeretettel emlegetjük a New Yorkban töltött felhőtlen napokat: a Brooklyn Hídon való átkelésünket, a Hudson folyón a hajókázást, a hatalmas embertömeget az 5. Sugárúton a Székely Stílusgyakorlatok bemutatója napján, a One World Trade Centert, ahogy a 102. emeleten a lábaid előtt hever egész NYC… és még sorolhatnám...

Ez itt Amerika

Nemrég jelent meg a hír, hogy Jenei Judit felbukkant a Renitens című tévésorozat egyik epizódjában. Korábban utaltál rá, hogy tetszik neked a filmezés, de Nyíregyházáról, a kőszínházból nem olyan egyszerű castingokra, forgatásokra eljutni. Ez miként jött össze?
Felhívott egy casting cég: lenne egy meghallgatás, konkrét szereppel. Megkaptam a szövegkönyvet – és ekkor jött az első akadály, hiszen éppen az Aranylakodalom próbafolyamata kezdődött. Szólnom kellett Nagy Sándor rendezőnek, hogy egyáltalán eljuthassak a castingra. Ő nagyon nyitott volt, sőt egyenesen azt mondta: erre el kell menned! Ő volt az első, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez az egész egyáltalán megvalósulhasson.

A casting kitűnően sikerült. Megkaptam a szerepet, három napot forgattam a stábbal – akik egytől egyig csupa szív emberek. A forgatás persze kihívással is járt, de kiváló alkalom volt arra, hogy tiszta lappal, ismeretlen környezetben újra próbára tegyem magam. Furán vagyok bekötve: minél nagyobb a tét, annál felszabadultabb vagyok – akárcsak New Yorkban.

Számodra tehát jó hatással van a mélyvíz – egy váratlan, akár nehéz helyzet is?
Mindig. Mert azt érzem, van még bennem tartalék, amivel magamat is meg tudnám lepni – csak nem minden esetben tudom felszínre hozni. Ezek a helyzetek kellenek hozzá.

Ahhoz meg kell kapni bizonyos szerepeket, hogy több oldaladról megmutasd magad…
Bizony. A közelmúltbeli zenés műsoromnak is ez volt a célja: kicsit mást csináljak és másképpen próbáljak adni a nézőknek.

De az is jól esett neked…
Nagyon. Az előkészületek is. Imádom az odavezető utat, azokat a dramaturgiai feladatokat, amelyeket végig kell vinni egy zenés műsor megalkotása során – noha olykor több hónap is eltelik, mire összeáll a szövegkönyv. Szeretem, hogy rengeteg kutatómunkát kell végezni hozzá, és amikor mindezzel megvagyok, jön a legnagyobb izgalom: kirakni a puzzle-t.

Kész a nyaralási terv?
Nincs, de mióta lakókocsival járunk nyaralni, bármikor dönthetünk úgy, hogy holnap indulás. Visszük magunkkal második otthonunkat, mint csiga a házát.

Még nem nyilvános a következő évad programja, de szólj pár szót, milyennek tűnik előzetesen!
Rendkívül színesnek. Három, merőben különböző karaktert fogok játszani.

Bovaryné még várat magára?
Valaki csak meghallja egyszer. Bovaryné! Bovaryné! Bovaryné!

Ő természetesen csak Jenei Judit lehet.

Fotók: a Móricz Zsigmond Színház archívumából