Állat
Fizetnek a tehéntartóknak
2025. December 10.
Az államkincstár 2025. december 3-án megkezdte a termeléshez kötött tejhasznú tehéntartás támogatás kifizetésének második ütemét, így több mint háromezer termelő jutott (összesen) 7,5 milliárd forinthoz.

Nagy István agrárminiszter bejelentése szerint az államkincstár 2025. december 3-án megkezdte a termeléshez kötött tejhasznú tehéntartás támogatás kifizetésének második ütemét, így több mint háromezer termelő jutott 7,5 milliárd forinthoz. Az előlegfizetés első ütemében 16 milliárd forint támogatás kifizetése történt meg az érintettek számára. A november elején nemzeti forrásból finanszírozott átmeneti nemzeti tejtámogatás 8,4 milliárdos összegével együtt, így ősz óta az ágazati szereplők célzott támogatására fordított összeg meghaladta a 32 milliárd forintot.

Nagy István hangsúlyozta, hogy ezek a kifizetések különösen fontosak jelenleg, amikor az európai tejpiac kedvezőtlen helyzetben van. Az Európai Unió belső termelése növekedett ebben az évben, ugyanakkor az exportlehetőségei beszűkültek, erősödő nyomást gyakorolva többek között a hazai termelőkre. Annak érdekében, hogy pontos információval rendelkezzünk a piaci folyamtokról, és különösen a beérkező mennyiségekről, az importregisztrációs rendelet kiegészítésre került a folyadék tejjel, gouda és edami sajtokkal és a vajjal.

Ezért a kormány tárgyalásokat kezdeményezett az Agrárminisztériumban az ágazati szereplőkkel, illetve a Nemzetgazdasági Minisztériumban a termelők és a tejfeldolgozók mellett a kereskedelem szereplőivel is. A cél a magyar termelők fizetőképességének és versenyképességének megtartása, illetve termékeik polci jelenlétének erősítése. Ezek közé tartozik, hogy a Magyar Élelmiszerkönyvben hatályba lépett a tejtermékekről szóló előírás módosítása, amely minőségi követelményként tartalmazza többek között, hogy a trappista sajt kerek. Ez az intézkedés az agrártárca vezetője szerint elősegíti a Magyarországon gyártott sajtok áruházi részarányának növelését.

A hazai és az uniós támogatások mellett 50 milliárd forintos elkülönített hitelkeret áll a tejfeldolgozók rendelkezésére a Demján Sándor Programon keresztül. A kormányzati figyelem kiterjed a tejtermelők és a feldolgozók közötti szerződések tartalmára és lejáratára is, azért, hogy minden termelő biztonságosan értékesíthesse a megtermelt tejet. A legfontosabb az, hogy minden egyes gazdálkodó megtalálja szerződéses partnerét, és stabil felvevőpiaca legyen, emellett kiemelt cél a hazai tejtermelők és feldolgozók működésének stabilizálása, a magyar termékek piaci pozícióinak megerősítése, és a tejágazat hosszú távú versenyképességének biztosítása a rendkívül nehéz európai piaci környezet ellenére is- jelentette ki Nagy István.

Címlapfotó: AM

Agro-Filter 01.29.SGS 02.04.Er-Vo 01.30.SZTE (Agrármodernizációs...) 01.29.Kor3000 01.30.Gumiflex 01.29.Hotel Hunor 01.29.Innovatív Napelem 01.29.Mizse-Plast 01.29.Soproni Egyetem 01.29.Ferropán 01.30.Kobell Ker 01.30.Ódor 01.30.Ganz Szentes 01.29.Agrováció 01.30.Hajdú Solar 01.29.Stoleberg 01.29.TOP NRG 01.29.Aquaseal 01.29.Vantrix 01.30.Átrium Aqua 01.29.Start 2003 Bt. 01.29.
PRINT LAPOK