Növény
Idén sem kell díjat fizetni
2026. March 11.
A kormány döntése alapján idén sem kell mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat fizetniük a termelőknek – adta hírül a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

A díjmentesség azokra vonatkozik, akik a mezőgazdasági művelés alatt álló területeiket felszíni vízből öntözik vízjogi üzemeltetési engedély vagy rendkívüli öntözési célú vízhasználat keretében.

A döntést a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság kezdeményezte, ennek a tagja a NAK, valamint Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) is.

A NAK közleménye szerint Magyarországon a vízgazdálkodás az elmúlt években új alapokra került, egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a tájba illeszkedő vízmegtartó beavatkozások. Az ilyen célra felajánlott majdnem 30 ezer hektárnyi területből több mint 4 ezer hektárt árasztanak el, stabilizálva a vízháztartást és vízkörfogást. A vízvisszatartás érdekében több mint 5 ezer csatornaszakaszt zártak le, és további 10 ezer kilométeren kis beavatkozással megőrizhető a vízkészlet.

Jelentős árhullám idén még nem alakult ki, de a kisebbekből megkezdődött a holtágak feltöltése. Az eredmények azt mutatják, hogy az ágazatok közötti együttműködés, valamint a társadalmi szemléletformálás jelentősen javíthat a termőterületi vízgazdálkodáson.


Polimozaik 03.23.Alföld Forest 03.23.Átrium Aqua 03.20.Csom 2001 03.23.Samu Gazdabolt 03.20.Blue Seed 03.20.Agroforte Grain 03.20.NAK vetésinapLTZS 04.22.Hotel Hunor 03.20.Hevesgép 03.23.Kor3000 03.20.Termika Épületgépészet 04.22.Modinvest 03.20.Nektárplast 03.20.Kobell Ker 03.20.Vertical Empire Kft. 04.22.Ódor 03.20.Vasiépker 03.23.Isterra 03.20.Kapos Ternero 03.23.KK Grain 03.20.Pintér István - Baráti Keltető 03.23.Axis Bentonit 03.23.Er-Vo 03.20.Mizse-Plast 03.20.Radics Forgácsoló Műhely  04.22.Agrotex 03.20.Vantrix 03.20.Cad-Server 03.20.Sebők és Társa Kft. 04.22.
PRINT LAPOK