Pályázatok
Íme az újabb pályázat
2025. March 31.
Megjelentek a terménytárolók, terménytisztítók és a vetőmagüzemek fejlesztésére irányuló pályázati felhívások a Közös Agrárpolitikai Stratégiai Terv keretében. Az egyik a kisebb léptékű beruházások megvalósítását, a másik komplex fejlesztésekét teszi lehetővé.

A kiírások alapján európai uniós társfinanszírozással összesen 50 milliárd forint értékű forrásra nyújthatók majd be a támogatási kérelmek 2025. április 30-tól, illetve május 28-tól. Az egyik felhívás a kisebb léptékű beruházások megvalósítását szolgálja 15 milliárd forintos keretösszeggel, az elérhető támogatás mértéke támogatási kérelmenként legfeljebb 200 millió forint lehet. A másik felhívás komplex fejlesztések megvalósulását teszi lehetővé, a rendelkezésre álló forrás 35 milliárd forint, az elnyerhető támogatás mértéke pedig legalább 200 millió, de legfeljebb egymilliárd forint lehet.

A támogatható tevékenységek köre kiterjed a terménytisztítók és -szárítók, vetőmagüzemek létesítésére; korszerűsítésére, továbbá a kapcsolódó eszközök, technológiák létesítésére, beszerzésére és technológiai felújítására.

A kedvezményezettek a meghatározott jogosultsági feltételeknek megfelelő mezőgazdasági termelők vagy állami elismeréssel rendelkező termelői csoportok, termelő- és szociális szövetkezetek lehetnek.

A támogatási intenzitás mértéke alapesetben 50 százalék, de a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása esetén 70 százalék. Az 50 százalékos mérték bizonyos feltételek mellett növelhető, fiatal gazdák és gazdaságátadás esetén 15 százalékkal, ökológiai gazdálkodás és kollektív beruházás megvalósulása esetében pedig 10 százalékkal.

A fejlesztések megvalósítására mindkét felhívásnál 24 hónap áll a gazdálkodók rendelkezésére.

A gazdálkodók számára ugyancsak kedvező feltétel, hogy mindkét pályázatban igényelhető előleg is, a megítélt támogatási összeg 25 százalékáig, ami szintén komoly segítséget jelenthet a megvalósításban. Sőt, ha a kivitelezéshez a gazdálkodók igénybe vesznek beruházási hitelt, akkor kamattámogatás is igényelhető lesz.

Ezzel a felhívással akár több száz agrárvállalkozás valósíthatja meg meglévő rendszereinek korszerűsítését vagy új rendszerek telepítését.

A felhívásokkal kapcsolatos dokumentumok, tájékoztatók az Agrárminisztérium tematikus honlapján, a kap.gov.hu-n érhetőek el.


Polgári Bank 05.21.GB Trade 05.21.Dosan 05.21.Nektárplast 05.21.Ambrus Acél 05.21.Samu Gazdabolt Kft. 05.21Autent Solution 05.21.Pólus 2001 05.21Modinvest 05.21.KK Grain 05.21.Partner Doors 05.21.Zambelli Colorferr Kft. 05.21.Szalkai Légtechnika 05.21Faber és Társai 05.21.Mizse Plast 05.21.Otis Bt. 05.21.Gomép 05.21.Mapei 06.02.MEVA-HU 05.21.Cad-Server 05.21.Elektro Nobilis 05.21.Innováció és Projekt Kft. 05.21.Németh Csomagolástechnika 05.21.Contireg 05.21.De-Ba 05.21.Agroforte Grain 05.21.Gemenc Bau 05.21.
PRINT LAPOK