Köztér
Jubilál a nemzeti park
2025. January 18.
2025-ben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Kiskunsági Nemzeti Park, amely hazánk második nemzeti parkjaként alakult meg 1975. január 1-jén. A jubileumi évben számos programmal, rendezvénnyel és pályázattal várják a természetkedvelőket.

A park az elmúlt fél évszázad során a természeti értékek védelmének, az ökoturizmus fejlesztésének és a környezeti nevelésnek a szimbólumává vált, egyedülálló természeti kincseket és kulturális örökséget őrizve az utókornak.

A Kiskunsági Nemzeti Park létrehozása a 20. század egyik legfontosabb hazai természetvédelmi kezdeményezése volt. Az akkori Országos Természetvédelmi Hivatal elnöke, Rakonczay Zoltán a Hortobágyi Nemzeti Park alapítása után célul tűzte ki, hogy a Kiskunság egyedülálló természeti és tájtörténeti értékeit is védelem alá helyezze. A park alapítását dr. Tóth Károly erdőmérnök készítette elő, aki később 16 évig igazgatta az intézményt. Az alapításkor a park hat különálló tájegységet foglalt magába: a Tőserdőt és a tiszaugi Holt-Tiszát, a Felső-kiskunsági-pusztát, a Felső-kiskunsági-tavakat, a Fülöpházi-buckavidéket, a Kolon-tavat, a Bócsa-Bugac buckavilágát és homokpusztáit, ami 30 628 hektáros területet ölelt fel. Az elmúlt évtizedek során a park területe tovább bővült. Ma már kilenc különálló tájegységen keresztül biztosít védelmet, 1990-ben az Orgoványi-rétek, 1996-ban a Mikla-puszta és a Peszéradacsi-rétek is a nemzeti parkhoz kerültek. A bővítéseknek köszönhetően több mint 50.000 hektár kiterjedésű, területének kétharmad része bioszféra rezervátum.

Kiskunsági Nemzeti Park mozaikos szerkezete lehetővé tette, hogy a legértékesebb élőhelyeket megőrizze. A park több Natura 2000 területet foglal magában, számos ritka, fokozottan védett növény- és állatfaj otthonául szolgál, mint például a rákosi vipera, a túzok, a kék vércse, vagy a szibériai nőszirom. Emellett a park kiemelten foglalkozik a kulturális örökségvédelemmel is. Ilyen példa a Buzsik-csőszház, amely a bugaci pusztán található, és az 1850-es évek óta őrzi a Kiskunság népi építészetének emlékeit. A park nemcsak természeti értékeiről híres, hanem az elmúlt 50 évben végrehajtott fejlesztéseiről is. A legújabb ilyen projekt a Puszta Kapuja Információs Központ, amely 2024-ben nyitotta meg kapuit Bugacon. Az interaktív kiállításokat és tematikus programokat kínáló központ a látogatók számára nemcsak a Kiskunság természeti csodáit, hanem annak kulturális és történeti örökségét is közelebb hozza.

Az 50. évforduló alkalmából a Kiskunsági Nemzeti Park számos különleges eseménnyel készül. A természetvédelmi értékek iránt elkötelezett pályázók 2025. június 30-ig rövid videóban fogalmazhatják meg, mit jelent számukra a Kiskunság. Tavaszköszöntő, természetismereti vetélkedő keretében az általános iskolák számára szervezett verseny során a diákok online és terepi fordulókban mérhetik össze tudásukat. 

A túzokok nászidőszaka kapcsán szervezett programok 2025. április 26-án várják az érdeklődőket, november 8-9. között pedig a daruvonulás lenyűgöző látványát szakvezetett túrák során ismerhetik meg a látogatók. Nem utolsósorban az év során több alkalommal szervezett vezetett túrák és kiállítások nyújtanak betekintést a tájvédelmi körzet természeti és kulturális kincseibe.

A jubileumi év programjai folyamatosan frissülő eseménynaptárban követhetők, amely a park hivatalos honlapján található.

Fotók: Agrárminisztérium

Best Gáz 04.16.Csepel 04.16.AgriDron 04.16.Faber és Társa 04.16.Hotel HunorMeta Vasipari 04.16.Szuro Trade 04.15.Silk Group 04.16.Heizer 04.16.Gemenc Bau 04.16.Hód Fürdő 04.16.Fermy 2000 04.16.Tolcsva Bor 04.16.SGS 04.28.Traktorbolt 04.16.Németh Csomagolás 03.31.Pásztor és Társai 04.16.
PRINT LAPOK