Lengyelország – Európa baromfi nagyhatalma – még mindig nem tudta megoldani állategészségügyi problémáit. Az, hogy az utóbbi hetekben felfüggesztette az adatszolgáltatást az unió felé a madárinfluenza, valamint baromfipestis kitörésekről, nem segíti az – elsősorban a brojler és a pulyka – piacuk, illetve a kereskedelmi csatornáik helyreállását. A Lengyelországban kialakult helyzet azonban kedvezhet más uniós országok – köztük Magyarország – baromfiágazatának, megkönnyítve ezáltal egyes piacokra való bejutást.
Ellentétes hatást gyakorol exportorientált ágazatainkra a forint 10% körüli erősödésének elhúzódása, ami az említett cégeknél 10% körüli bevétel csökkenést okoz. Ez legérzékenyebben a víziszárnyaságazatot érinti, még úgy is, hogy hazánk baromfiegészségügyi státusza – a konkurenseinkhez, és az elmúlt évekhez viszonyítva is – kifejezetten jó.
A teljes baromfiágazat teljesítményét meghatározza a nagy vágók, feldolgozók vágókapacitásának változása, a tervezett fejlesztések megvalósulása, illetve azok ütemezése. A Tranzit cégcsoport Nyírbátorban leégett üzemének helyreállítása, optimista és kevésbé optimista becslések szerint is 2-2,5, akár 3 évet is igénybe vehet. Az itt levágni szándékozott alapanyag átirányítása hatalmas nehézséget, illetve veszteséget okoz a megnövekedett szervezési, szállítási-logisztikai és egyéb költségek miatt. További bizonytalansági tényező, hogy a Hungerit tervezett 30-35 milliós vágókapacitás bővítése már jövőre megvalósul-e, vagy csak az azt követő években.
A tojáságazat helyzetében kulcskérdés, hogy a ketrecestartásról való átállás, milyen – áruházlánci, vagy rendeleti – nyomásra megy majd végbe. Ennél is fontosabb, hogy az ágazat megkapja a váltáshoz szükséges, rendkívül költséges technológiai beruházásokhoz a támogatást, úgy időben, mint anyagiakban. Amennyiben a piaci igényeknek akarunk megfelelni, fontos tudnunk, hogy a hazai vásárlók részéről érzékelhető elvárás a biztonságos, tiszta, nagyméretű és szép sárgával rendelkező tojás, ami megfizethető és bárki számára elérhető.
Ahogy erről korábbicikkben is beszámoltunk a NAK:az Európai Bizottság vizsgálatot indított a Kínából származó pekingi kacsa-import állítólagos dömpingje ügyében. Az európai kacsa-piac éves forgalma körülbelül 800 millió euró, amelyből mintegy 200 millió eurót tesz ki a Kínából származó import.
Az Európai Bizottság hivatalos közleménye szerint a lépés öt, az Európai Unióban működő pekingi kacsa-termelő által benyújtott panasz nyomán történt. A panasz szerint a kínai kacsa-termelők kiterjedt állami támogatásban részesülnek, ideértve a földterületek, az energia, a tőke, a nyersanyagok és a munkaerő után nyújtott támogatásokat, emellett a regionális takarmánygyártási klasztereknek nyújtott kormányzati támogatás is jelentős, ideértve a helyi szójabab-feldolgozó üzemek és a kevert takarmánygyárak számára nyújtott támogatásokat.
Amennyiben a vizsgálat megállapítja, hogy dömping történt, és az kárt okozott az uniós iparágnak, a Bizottság dömpingellenes vámokat vethet ki a Kínából származó pekingi kacsa behozatalára.


























