Növény
Középpontban a gyógynövények
2026. March 10.
Március 3-án ünnepeltük a Vadvilág Világnapját, amelynek idén az a célja, hogy felhívja a figyelmet a gyógy- és aromanövények szerepére az emberi egészség, a kulturális örökség, a helyi megélhetés és az emberi jóllét biztosításában.

Hazánkban is számos fajt gyűjtenek, és mintegy 30 ezer hektáron termelik is. A népi gyógyászatban betöltött kiemelkedő szerepének köszönhetően például az alföldi kamillavirágzat 2015 óta Hungarikum.

Az idei rendezvény bemutatja e fajok sokféleségét, tudományra gyakorolt hatásukat, valamint felhívja a figyelmet az élőhelyek elvesztése, a túlhasznosítás és az éghajlatváltozás által egyre növekvő nyomásra is. A gyógy- és aromanövények elengedhetetlenek mind az emberi egészség, mind az ökológiai egyensúly szempontjából. Különös jelentőséggel bírnak a fejlődő országokban, ahol a lakosság 70–95 százaléka alapellátásban a hagyományos gyógymódokra támaszkodik és számos gyógyszer közvetlen vagy közvetett hatóanyaga. A gyógyászati célú felhasználás mellett kozmetikai, élelmiszer- és luxuscikkiparban történő alkalmazásuk, a talaj stabilizálása, a biológiai sokféleség növelése és a beporzók, például a méhek, lepkék számára alapvető táplálékforrások biztosítása által kiemelkedően fontos ökoszisztéma-szolgáltatást is nyújtanak.

A gyógynövényeket mint genetikai erőforrást és a velük kapcsolatos hagyományos tudást számos területen használják a mezőgazdaságban, az orvostudományban és a természetvédelemben, és e haszon megosztása közvetlenül támogatja a Kunming-Montreal Globális Biodiverzitási Keretrendszer (KMGBF) több céljának elérését is. Minden ötödik ember támaszkodik élelmiszer- és jövedelemforrásként vadon termő növényekre, algákra és gombákra, így globális kereskedelmük igen jelentős. Csak a gyógynövény alapú táplálékkiegészítők és gyógyszerek európai piaca becslések szerint évi 7,4 milliárd dollár.

Világszerte körülbelül 50.000-70.000 gyógy- és aromanövényt termesztenek, viszont több mint 20 százalékuk a kipusztulás szélén áll. A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) függelékeiben körülbelül 1.500 ilyen növény szerepel, melyek közül majdnem 800 faj, köztük az amerikai ginzeng vagy a hazánkban is előforduló hóvirág a CITES II. függelékében található. Több fajt, például az indiai törpebogáncsot, a gyűjtés a kipusztulás szélére sodort. E faj mára a CITES I. függelékének legszigorúbb védelmét élvezi, és a vadon gyűjtött növényekkel folytatott nemzetközi kereskedelem tilos.

Az agrártárcának mint a CITES Igazgatási Hatóságának feladata, hogy a vadon élő állatokkal és növényekkel folytatott nemzetközi kereskedelem jogszerű, nyomon követhető és fenntartható legyen, és ne veszélyeztesse fennmaradásukat.

Címlapfotó: AM

Hotel Hunor 03.20.Radics Forgácsoló Műhely  04.22.Blue Seed 03.20.Pintér István - Baráti Keltető 03.23.Kor3000 03.20.Polimozaik 03.23.Csom 2001 03.23.Modinvest 03.20.Sebők és Társa Kft. 04.22.Termika Épületgépészet 04.22.Hevesgép 03.23.Kobell Ker 03.20.Mizse-Plast 03.20.Ódor 03.20.Isterra 03.20.Samu Gazdabolt 03.20.Alföld Forest 03.23.KK Grain 03.20.Átrium Aqua 03.20.Agroforte Grain 03.20.LTZS 04.22.Nektárplast 03.20.Kapos Ternero 03.23.NAK vetésinapVantrix 03.20.Agrotex 03.20.Axis Bentonit 03.23.Vertical Empire Kft. 04.22.Vasiépker 03.23.Er-Vo 03.20.Cad-Server 03.20.
PRINT LAPOK