Állat
Madárinfluenza Bács-Kiskunban
2025. February 20.
Szinte hihetetlen, de igaz, ismét madárinfluenzás esetről kell hírt adnunk, ugyanis a vírus jelenlétét mutatta ki Bács-Kiskun vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma.

A Kiskunfélegyházán található, 499 példányt számláló tömőlúd telepen a megemelkedett elhullás és az állatok bágyadtsága hívta fel az állattartó figyelmét a betegség gyanújára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát igazolta az elhullott állatokból.

Az érintett állomány felszámolása befejeződött, a járványügyi nyomozás folyamatban van. A járványügyi szakemberek a gazdaság körül kijelölték a három kilométer sugarú védőkörzetet, és megállapították a tíz kilométer sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet.

A Nébih ismételten felhívja az állattartók figyelmét, hogy a madárinfluenza továbbra is jelen van az országban, így azokon a területeken is újra megjelenhet, ahol korábban már sikerült felszámolni a betegséget. A járványügyi fegyelem éppen emiatt sehol sem lazulhat, a madárinfluenza baromfitelepre történő bejutásának kockázatát ugyanis kizárólag a biológiai biztonsági intézkedések szigorú és következetes betartásával lehet minimálisra csökkenteni.

A madárinfluenzával kapcsolatban minden további információ elérhető a Nébih portál tematikus aloldalán.


Aluflex 11.03.Rotograph 11.03.Robag 11.03.Árpád Agrár Zrt. 11.03.Gomép 11.03.Zambelli Colorferr 11.12.Bakonybúvár 11.03.Fermy 2000 11.03.Wepifrost 11.12.Med-Plast 11.04.Enersan 11.03.Agroforte Grain 11.03.GB Trade 11.03.Blue Seed 11.03.Arosa 11.04.Manupackaging  11.03.Mgenerál 11.03.Nyírség Hasso 11.03.Cad-Server 11.03.Geolog 11.03.Charolais Kft. 11.03.Egex Plus 11.03.Gumiflex Kft. 11.03.DPMG Zrt. 11.03.Swiss Krono 11.03.ThermodinamiC  11.03.Baróti Győző - Güde Bolt 11.03.Hotel Hunor 11.12.Himalája Sóház 11.03.
PRINT LAPOK