Pályázatok
Nyolcmilliárd halgazdálkodóknak
2025. July 31.
Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint keretösszeggel érhető el augusztustól a hazai halgazdálkodók, akvakultúrával foglalkozó vállalkozások és a halfeldolgozók számára.

A MAHOP Plusz program keretében az akvakultúrával foglalkozó vállalkozások, közjogi szervek és civil szervezetek számára meghirdetett felhívás keretösszege 6,3 milliárd forint. A támogatás célja a termelő beruházások ösztönzése, valamint a környezetbarát és energiahatékony technológiák elterjesztése. A pályázat révén lehetőség nyílik új akvakultúra-telepek létrehozására, meglévő létesítmények korszerűsítésére, gép- és eszközbeszerzésre, állategészségügyi fejlesztésekre, klímasemleges beruházásokra és adatgyűjtési, elemzési technológiák beszerzésére is. A projektek támogatási intenzitása mikro-, kis- és középvállalkozások esetében 60%, a vissza nem térítendő támogatás mértéke 6 millió forinttól 400 millió forintig terjedhet.

A halfeldolgozással foglalkozó vállalkozások számára külön felhívás készült, csaknem 1,7 milliárd forintos keretösszeggel. A pályázat a modern, energiahatékony halfeldolgozási technológiák alkalmazását, új és továbbfejlesztett termékek, feldolgozási eljárások, valamint vállalatirányítási rendszerek bevezetését ösztönzi. A felhívás támogatja többek között a konyhakész, szálkamentes, magas hozzáadott értékű termékek előállítását, a hulladékkezelési és melléktermék-hasznosítási fejlesztéseket, valamint a munkabiztonsági és higiéniai beruházásokat is. A támogatási intenzitás 50%, az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege 5 millió forinttól 400 millió forintig terjedhet.

Mindkét pályázati lehetőség az Európai Unió és Magyarország társfinanszírozásával, a MAHOP Plusz program keretében valósul meg, hozzájárulva a hazai halgazdálkodási ágazat modernizációjához, versenyképességének és fenntarthatóságának erősítéséhez.

A támogatási kérelmek benyújtására 2025. augusztus 10-től nyílik lehetőség az Elektronikus Pályázó, Tájékoztató és Kommunikációs Rendszeren (EPTK) keresztül. A részletes pályázati feltételek, valamint a felhívások és kapcsolódó dokumentumok a központi pályázati portálon érhetők el.


Bakonybúvár 11.03.Nyírség Hasso 11.03.ThermodinamiC  11.03.Manupackaging  11.03.Egex Plus 11.03.Geolog 11.03.Enersan 11.03.Wepifrost 11.12.Agroforte Grain 11.03.Baróti Győző - Güde Bolt 11.03.Cad-Server 11.03.Swiss Krono 11.03.Gomép 11.03.Rotograph 11.03.Blue Seed 11.03.GB Trade 11.03.Hotel Hunor 11.12.Aluflex 11.03.Himalája Sóház 11.03.Mgenerál 11.03.Robag 11.03.Zambelli Colorferr 11.12.Med-Plast 11.04.Charolais Kft. 11.03.Árpád Agrár Zrt. 11.03.DPMG Zrt. 11.03.Fermy 2000 11.03.Gumiflex Kft. 11.03.Arosa 11.04.
PRINT LAPOK