Az eseményt a Terra Organica Alapítvány – a „Nem víznek való vidék” projekt gazdája – és a Bőszénfai Szarvasfarm közösen szervezte meg azzal a céllal, hogy elindítsa a hazai agráriumot a természettel együttműködő társadalom útján – adta hírül a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Stratégiai szemléletváltás:
A rendezvényt Prof. Dr. Gyuricza Csaba nyitóbeszéde indította el, aki rögtön egy éles paradigmaváltásra hívta fel a figyelmet. Rámutatott, hogy a korábbi évtizedek folyószabályozási és vízlevezetési logikáját végre teljesen fel kell váltania a vízmegtartásnak. Kritikus hangvétellel jegyezte meg, hogy a történelmi léptékű 2022-es aszály után is megmaradt a reaktív, utólagos tűzoltásra épülő válságkezelés a proaktív stratégiaalkotás helyett.

Gyuricza professzor rávilágított egy alapvető tévhitre: Magyarországon évente átlagosan 300-500 mm csapadék esik, ami azt jelenti, hogy az országban valójában nem vízhiány van, hanem a vízmegtartás hiánya. Kiemelte, hogy az öntözésfejlesztés önmagában csupán tüneti kezelés. A valódi megoldás a talajnál kezdődik, a prioritási sorrendnek pedig szigorúan a következőnek kell lennie:

• talajállapot javítása
• vízmegtartás
• esetleg öntözés.

Bár korábban elindult a pozitív kicsengésű „Vizet a tájba” program, a látványos és tartós eredményekhez annak folyamatos fenntartására lenne szükség. A gazdálkodók jelenleg olyan elavult gyakorlatokat követnek, amelyekkel a talajból érkező nedvesség 50%-át azonnal elveszítik. A szántást és a talajforgatást – mint a talajszerkezet rombolóit – el kell felejteni. Ehelyett a talaj folyamatos növényi maradványokkal (mulccsal) vagy élő takarónövényekkel történő takarására, a minimális talajművelésre (No-Till) és a vetésváltás diverzifikálására van szükség. Európai szinten ugyanis hazánk vetésszerkezete a legrosszabbak között van: a szántók túlnyomó részét mindössze öt növényfaj borítja, ami óriási ökológiai és gazdasági kitettséget jelent.

Szakmai konszenzus és panelbeszélgetések
A szakmai kerekasztalok résztvevői (köztük Sipos Katalin, Horváth Balázs, Gelencsér Géza helyettes államtitkárok, Gacsályi József (OVF), Nagy János, Berend Ferenc, Harsányi Mónika, Pesti Csaba (NAK), valamint Szalai Marietta, a Terra Organica társalapítója) egyöntetűen megerősítették, hogy a részmegoldások kora lejárt. A klímaváltozás hatásait kizárólag egy széles körű, ágazatközi összefogással lehet tompítani, ahol a szakpolitikáknak, a vízügynek, a kamarának és a gazdáknak végre egy irányba kell mozdulniuk.

Sipos Katalin helyettes államtitkár asszony hangsúlyozta, hogy még az út elején járnak, kísérleteznek, de elkerülhetetlen a tájszintű gondolkodás.

Gyökeres fordulat a vízügyben
A vízügyi ágazat képviselői elismerték, hogy a vízügyi igazgatás évszázados rendszerét gyökeresen meg kell fordítani. A korábbi évtizedek vízlevezetésre és belvízmentesítésre optimalizált infrastruktúrája nagyrészt éppen a gazdálkodók akkori igényeit kiszolgálva, a termőterületek növelése és a biztonságos gépi művelés érdekében épült ki. Ma azonban már teljesen más kihívásokkal szembesülünk.

A jövőben elnyúló aszályos időszakokra, valamint a köztük lezúduló villámárvizekre és hirtelen érkező nagy csapadékokra kell készülni. A cél az, hogy a többletvizeket az árvizek idején visszatartsuk a tájban. Ez a megközelítés azonban nem veszélyeztetheti a biztonságot: a hagyományos árvízmentesítési feladatok mellett kell kialakítani a kontrollált, tájszíntű vízvisszatartást. Ehhez a szakemberek a természetalapú megoldásokat (NBS) preferálják, amelyek a vízmegtartás mellett a csúcsvizek megfogásával az árvízi biztonságot is növelik.

A jövőben szigorúbb hatósági ellenőrzésre és a meglévő vízhasználatok felülvizsgálatára számíthatnak a szereplők: a vízigényeket mereven a ténylegesen rendelkezésre álló vízkészlet-mérleghez fogják igazítani.

Berend Ferenc gazdálkodó szerint a dombvidéken a puszta mulcstakarás már nem elég, mert a lezúduló víz lehordja a mulcsot a lejtőkről. Itt szintvonalas művelésre és No-Till (talajművelés nélküli) technológiára van szükség.

KAP támogatások és a NAK szerepe
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara részéről Pesti Csaba igazgató rámutatott, hogy a gazdák maguktól ritkán változtatnak a megszokott gyakorlatokon. Erre a Közös Agrárpolitika (KAP) aktuális ciklusának 5300 milliárd forintos kerete nyújt lehetőséget, különösen a nem termelő beruházások és az agrárerdészeti rendszerek pályázatai révén, amelyek jelenleg kevésbé népszerűek. Bejelentette, hogy a falugazdász-hálózatot is specializálni kívánják: a cél egy 50-60 fős talajvédelmi szakértői-gárda felállítása, akik érdemi, személyre szabott válaszokkal tudják segíteni a gazdákat. Ez a fajta edukáció kulcsfontosságú, hiszen Szalai Marietta kiemelte, hogy a hazai gazdálkodók 68%-a pusztán a megszokások, a „business as usual” elv alapján dolgozik.

Kulcsfontosságú, hogy a szakpolitikának be kellene fogadnia és támogatnia kellene az alulról jövő, gazdálkodói kezdeményezéseket. A Nagy János által vezetett Bőszénfai Tangazdaság éppen ebben jár elöl: a regeneratív gazdálkodási és vízmegtartási mintaprojektjük keretében alternatívákat próbálnak ki, jó példákat mutatnak be, és segítik a gazdák közötti hálózatosodást, kiemelten támogatva a legeltetéses állattenyésztést.

Gelencsér Géza helyettes államtitkár rávilágított arra, hogy a nagyüzemi szántóföldi agrártermelésnek ma már szinte semmi köze az élelmiszerbiztonsághoz. Példaként említette, hogy egy jól szervezett Market Garden (bio-intenzív zöldségtermesztő) rendszer mindössze 30 ezer hektáron képes lenne biztosítani Magyarország teljes zöldségszükségletét.

A rendezvény zárásaként a szakemberek egyetértettek abban, hogy a Homokhátságon és a kritikus körzetekben azonnali, radikális beavatkozásra van szükség: 1-1,5 millió hektár szántóföld azonnali kivonását és gyepesítését (szántó-gyep konverzió) kell végrehajtani a vízvisszatartás érdekében.

Magyarországnak nem részmegoldásokra és egymástól elszigetelt kísérletekre, hanem az állami szervek, a kamara, a tudomány és a földhasználók egységes, közös víziójára és azonnali összefogására van szüksége.

Az eseményről felvétel készült:

Címlapfotó: NAK