Pályázatok
Sorjáznak a pályázatok
2025. March 24.
Az Agrárminisztérium célzott támogatásokkal kívánja elősegíteni az agrárágazat modernizációját, hiszen a kormány – elmondása szerint - nemzetstratégiai ágazatként tekint az agráriumra és annak szereplőire.

A magyar agrárium a teljes termelékenységi mutató szerint az ötödik, a területi termelékenységet jelző mutató szerint pedig a hetedik legnagyobb növekedést érte el az elmúlt másfél évtizedben. A feldolgozott termékek aránya az agrárexporton belül 62 százalékról 74 százalékra emelkedett.

A terület- és állatalapú támogatások esetében folyamatos a 2024-es egységes kérelmek kifizetése. Március közepéig 27 jogcímen, 159 ezer főnek csaknem 518 milliárd forint értékű kifizetés történt, ezen felül még további 300 milliárd forint érkezik a gazdákhoz, amit a Magyar Államkincstár a továbbiakban ütemezetten folyósít.

Az új agrártámogatási ciklusban már 35 pályázati felhívás jelent meg, mintegy 1.375 milliárd forint összeggel. Az élelmiszer- és takarmányfeldolgozást, az állattartást, az öntözést, valamint a kertészetet érintő nyolc pályázatra a keretösszeget négy-ötszörösen meghaladó, majdnem 1.800 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett.

A legújabb beruházási kiírások közül figyelmet érdemel például a terménytárolók, -tisztítók és vetőmagüzemek fejlesztését segítő pályázat, melyre összesen 50 milliárd forint értékben lesznek benyújthatók támogatási kérelmek április 30-tól, illetve május 28-tól. A finanszírozásban több könnyítést is bevezetett a kormány.

A Vidékfejlesztési Programban is nagy hangsúlyt fektettek az öntözési kapacitások fejlesztésére: több mint 1.200 termelői vízgazdálkodási projektet támogatva 32 ezer hektárral bővült az öntözött terület, valamint számos régi infrastruktúra is megújult. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban is ösztönzik a vízmegtartó gazdálkodási gyakorlatok alkalmazását.


KK Grain 07.29.Gordius 91 07.31.Pintér István - Baráti Keltető 07.29.Éptárker 07.31.Bos Plus Kft. 07.29.Agrotex 07.29.SGS 07.29.Arasz Infromatika 07.31.Orsó 95 Kft.  07.29.SZTE 07.17.Térváz 07.29.Isterra 07.29.Farmer ExpoAlbert Garden 07.31.Sokon 07.31.Charolais Kft. 07.29.Zambelli Colorferr 07.29.Hotel Hunor 07.31.Agroforte Grain 07.29.Ilinox Kft. 07.29.Led N More 07.31.Nektárplast 07.29.Inomix 07.31.Taurus Techno 07.29.Vertical Empire 07.29.Flexinsheet 07.31.Otis Bt. 07.29.
PRINT LAPOK