A tavalyi két nap helyett idén három napon át várták a látogatókat, miközben a kiállítók száma is mintegy másfélszeresére nőtt.
A Magyar Mezsgye immár harmadik éve zsinórban saját standdal vett részt a rendezvényen. Az első két nap egyértelműen a szakmáról szólt: gazdálkodók, gépforgalmazók, szakemberek és érdeklődők járták végig a kiállítóteret, ahol a mezőgazdasági gépesítés legújabb megoldásai sorakoztak. Nemcsak álló helyzetben lehetett szemügyre venni a technikát, a szántóföldi bemutatókon munka közben is megmutathatták tudásukat az erő- és munkagépek. A gépek mellett szakmai előadások, gazdaképző programok és talajszelvény-bemutató is várta az érdeklődőket.
Éppen ez adja a szentlőrinci rendezvény egyik legnagyobb értékét: itt nem pusztán végig lehet sétálni a legújabb gépek között. Lehet kérdezni a forgalmazóktól és a szakemberektől, össze lehet hasonlítani a különböző megoldásokat, a gyakorlati bemutatókon pedig az is kiderülhet, mire képesek a gépek munka közben. Az első két nap ennek megfelelően valódi szakmai találkozóként működött.
A pénteki naphoz Szentlőrincen már egy külön hagyomány is hozzátartozik. Rittlinger József, a NAK Baranya Vármegyei Igazgatóságának elnöke ezúttal is fakanalat ragadott, és gyakorlatilag az egész rendezvényt vendégül látta. Aki kóstolta a főztjét, annak aligha kell magyarázni: a szakácstudományából továbbra sem veszített semmit. A közös ebéd pedig azon túl, hogy jólesett, remek alkalmat adott a kötetlen beszélgetésekre is.
Szombatra érezhetően megváltozott a közönség összetétele. A zárónapon már rengetegen érkeztek, sokan családdal, így a rendezvény a szakmai kiállítás mellett egyre inkább közös hétvégi programmá is vált. A gépek továbbra is ott sorakoztak a középpontban, de a családi és szórakoztató programoknak köszönhetően azok is találtak látnivalót, akik nem napi szinten mozognak az agráriumban.
Az idei MEZŐGÉPNAPOK alapján jó irányba tart a szentlőrinci rendezvény: hosszabb lett, több kiállítót vonzott, miközben megőrizte közvetlen, szakmai karakterét. Mi harmadszor voltunk ott kiállítóként, és reméljük, jövőre negyedszer is találkozunk. Aki pedig látogatóként még nem járt Szentlőrincen, annak érdemes felírnia a következő évi időpontot a naptárba.


























