Pályázatok
Támogatásokról döntöttek
2025. August 04.
Az Agrárminisztérium meghozta az első támogatói döntéseket az állattartó gazdaságok megújítását célzó pályázatban: első körben 209 beruházás részesül támogatásban, összesen több mint 10 milliárd forint értékben.

A mostani döntés fontos mérföldkő a 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv végrehajtásában, amelynek egyik kiemelt célja a hazai állattartó ágazat versenyképességének javítása.

Az agrártárca 2024-ben két felhívást is megjelentetett az állattartó telepek fejlesztésének támogatására. A pályázatok célja, hogy elősegítsék az új épületek és korszerű technológiák kialakítását, az állattartáshoz szükséges gépek és eszközök beszerzését, valamint a kapcsolódó energetikai fejlesztések megvalósítását. A kiírások emellett támogatást biztosítanak olyan speciális célokhoz is, mint például a járványvédelmi fejlesztések vagy az ammónia-kibocsátáscsökkentését szolgáló beruházások.

A támogatást olyan mezőgazdasági termelők igényelhették, akik megfeleltek az üzemméretre és árbevételre vonatkozó feltételeknek. Az alap támogatási intenzitás 50 százalék, azonban a megújuló energiát hasznosító fejlesztések – például napelemek telepítése –, illetve a járványvédelmi beruházások esetén ez az arány 70 százalékra, az ammóniacsökkentést szolgáló beruházások esetén pedig akár 80 százalékra is nőhet.

A kisebb léptékű, legfeljebb 200 millió forintos támogatást biztosító „Állattartó telepek megújításának támogatása” című kiírásra 1.419 kérelem érkezett, összesen 95 milliárd forint támogatási igénnyel. Az agrártárca a KAP Stratégiai Terv forrásainak átcsoportosításával tudja az eredetileg 50 milliárd forintos pályázati keretösszegen felül a lehető legnagyobb arányban támogatni a hazai állattartó gazdaságok fejlődését. A vissza nem térítendő támogatások mellett a minisztérium előleg lehívásával, kamattámogatással és kezességvállalási díjtámogatással is segíti a projektek megvalósítását.

A most támogatásban részesülő 209 projekt az első ütemet jelenti, a pályázatok elbírálása ütemezetten folytatódik, a támogatói döntések meghozatala a következő hetekben is folyamatos lesz.


GB Trade 11.03.Wepifrost 11.12.Cad-Server 11.03.Manupackaging  11.03.Baróti Győző - Güde Bolt 11.03.Aluflex 11.03.Árpád Agrár Zrt. 11.03.Fermy 2000 11.03.Robag 11.03.Geolog 11.03.Blue Seed 11.03.Gomép 11.03.Agroforte Grain 11.03.Rotograph 11.03.Swiss Krono 11.03.DPMG Zrt. 11.03.Hotel Hunor 11.12.Med-Plast 11.04.Arosa 11.04.Charolais Kft. 11.03.Gumiflex Kft. 11.03.ThermodinamiC  11.03.Enersan 11.03.Himalája Sóház 11.03.Egex Plus 11.03.Nyírség Hasso 11.03.Zambelli Colorferr 11.12.Mgenerál 11.03.Bakonybúvár 11.03.
PRINT LAPOK