Állat
Támogatásról döntöttek
2026. August 26.
Érkeznek a támogatói döntések a kiskérődző állatjóléti támogatás kapcsán. Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ugyanis fontos célként tekint a fenntartható állattenyésztés előmozdítására, amelynek egyik eszköze az állatjóléti körülmények javítása.

Ehhez kapcsolódóan a kiskérődző ágazat részére biztosított, a KAP Stratégiai Terv keretében meghirdetett pályázati felhívás alapján a mostani döntés értelmében több mint 1.370 állattartó kapja meg támogatói okiratát, összesen mintegy 15 milliárd forint összegben.

A KAP-RD29-1-24 kódszámú, „Állatjóléti támogatás a kiskérődző ágazatban” című, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló pályázati felhívás alapján négy kötelezettséget kell megvalósítaniuk a kedvezményezetteknek a juh- és kecskeállományok tartási, takarmányozási és higiéniai körülményeinek javítása érdekében.

Ezek: a technológiába épített körömápolás, a belső élősködő fertőzöttség ellenőrzése és az ellenük való szakszerű védekezés, a külső élősködők elleni védekezés, illetve az ásványi anyag kiegészítés alkalmazása.

Amennyiben a vállalásaikat az állattartók teljesítik, úgy állategységenként évi 215,18 euró összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek.

Az intézkedés kötelezettségvállalási időszaka 5 év, 2025. január 1-től 2029. december 31-ig tart. Ebben az időszakban jogosultak a kedvezményezettek évről évre kifizetési kérelem benyújtására. Az elmúlt napokban az Irányító Hatóság több mint 1.370 támogatási kérelmet hagyott jóvá, a megítélt támogatás hozzávetőlegesen 15 milliárd forint. A támogatói okiratokat a kedvezményezettek folyamatosan kapják meg.


Orsó 95 Kft.  09.23.Gumiflex Kft. 09.23Samu Gazdabolt 09.23.Ódor Kft. 09.23.Agro Cserkesz 09.28.Aqua Öntözéstechnik 09.23.Magnet Construction 09.23.Zambelli Colorferr 09.23.Agrotex 09.23.Agroforte Grain 09.23.Zolvik 10.14.Isterra 09.23.Debreceni Mechanikai Művek 09.23.Extended Warranty Service 09.24.Nektárplast 09.23.Porsztatik 09.23.Otis Bt. 09.23.Paprika Molnár Kft. 09.23.KK Grain 09.23.MEVA-HU 09.23Taurus Techno 09.23.Cad-Server Kft. 09.23.Stell Manufacturing 09.23.Inomix 09.23.Olajütő 09.23.Vertical Empire 09.23.
PRINT LAPOK