Pályázatok
Támogatják a borpromóciót
2025. February 19.
Hamarosan indul a hazai borok bel- és külföldi népszerűsítését segítő program, amelynek első ütemére az érintettek idén kivételesen február 15. és 28. között is benyújthatják támogatási kérelmeiket.

Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint a magyar borágazat minőségében, technológiai hátterében is megerősödött az elmúlt időszakban, ami elsősorban a fejlesztésit, beruházást támogató programoknak köszönhető. Ugyanakkor ebben a folyamatban jelentős szerepe van a borpromóciós támogatásnak is.

A támogatás célja a felelősségteljes borfogyasztás ösztönzése és a borok földrajzi árujelzői ismertségének növelése. Ennek keretében többek között a magyar borászati termékek külföldi népszerűsítésére, valamint nemzetközi eseményeken való részvételre is lehetőség adódik.

A magyar bor, a magyar bortermőhelyek, azok elnevezései (földrajzi árujelzői) nemzeti, természeti és kulturális örökségünk részét képezik. A kérelmet benyújtóknak ütemezett és kellő számú promóciós akcióval tervezett bel-, illetve külpiaci borágazati programot kell készíteniük. Pályázatot a borászati termelők, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT), a földrajzi árujelzőt kezelő hegyközségi szervezet, két vagy több borászati termelő által alkotott társulás vagy olyan szakmai szervezet adhat be, amelynek tagjai legalább 75 százalékban borászati termelők. Támogatást 20.000 és 400.000 eurónak megfelelő forintösszeg között lehet igényelni. 

A program az európai uniós társfinanszírozással létrejövő Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv szőlő-bor ágazati intézkedései keretében valósul meg, erre 2027-ig 6 millió euró áll rendelkezésre.

A támogatási kérelmek benyújtására minden évben május 1. és június 30. között nyílik lehetőség, az idén ezek mellett még február 15. és 28. között is mód van erre.

A támogatás részletei a Magyar Közlöny 2025. február 11-én megjelent 12. számában találhatóak, a borászati termékekkel kapcsolatos tájékoztatási és promóciós tevékenységhez nyújtott támogatásról szóló 1/2025. (II. 11.) AM rendeletben. A támogatáshoz való hozzáférés részleteiről az Agrárminisztérium külön tájékoztatót szervez az érintettek részére.


Hotel HunorGemenc Bau 04.16.Hód Fürdő 04.16.SGS 04.28.Faber és Társa 04.16.Heizer 04.16.Németh Csomagolás 03.31.Meta Vasipari 04.16.Csepel 04.16.Fermy 2000 04.16.Traktorbolt 04.16.Silk Group 04.16.Best Gáz 04.16.Szuro Trade 04.15.Pásztor és Társai 04.16.AgriDron 04.16.Tolcsva Bor 04.16.
PRINT LAPOK