Pályázatok
Tízmilliárd generációváltásra
2025. July 30.
A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium a cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti.

Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

Az ágazat generációváltását előmozdítja, ha a nyugdíjkorhatárhoz közel álló, vagy azt már elérő gazdálkodók üzemeit fiatalabbak veszik át. A Közös Agrárpolitika keretében, európai uniós társfinanszírozásból megvalósuló kiírás ezt az idős és fiatal korosztály közötti együttműködést kívánja ösztönözni.

A felhívás alapján az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvény szerinti azon gazdaságot átadó természetes személy részesülhet támogatásban, aki az előírt mentorálási időszakban segíti az átvevőt a gazdaság folyamatos működtetéséhez szükséges feltételek megteremtésében, legalább tízezer euró STÉ (Standard Termelési Érték) üzemmérettel vagy legalább tízezer euró összegű árbevétellel rendelkezik, továbbá elérte, vagy a támogatás segítségével megvalósuló művelet befejezésének időpontjában eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt.

Fontos előírás, hogy a támogatást igénylőnek rendelkeznie kell a felhívásban meghatározott gazdaságátadási szándéknyilatkozattal, amely benyújtása a támogatási kérelem mellékleteként kötelező.
A pályázati felhívás a gazdaságátadási szerződés gazdaságátvevővel történő megkötését, a gazdaság átruházását, az átadó gazdálkodásának szabályos lezárását szolgáló tevékenységek elvégzését, valamint a kiírásban előírt kötelezettségek teljesítését támogatja. A gazdaságukat átadó mezőgazdasági termelők, a 2025. augusztus 28-tól nyíló kérelembenyújtási időszakban – a mezőgazdasági üzem méretének vagy az árbevételük függvényében – 4 és 20 millió forint közötti támogatást igényelhetnek.

A pályázati felhívás minden kapcsolódó dokumentuma az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu/ címen érhető el.


DPMG Zrt. 11.03.Egex Plus 11.03.Aluflex 11.03.Árpád Agrár Zrt. 11.03.Hotel Hunor 11.12.Zambelli Colorferr 11.12.Mgenerál 11.03.ThermodinamiC  11.03.Himalája Sóház 11.03.Charolais Kft. 11.03.Fermy 2000 11.03.Rotograph 11.03.Nyírség Hasso 11.03.Manupackaging  11.03.Robag 11.03.Geolog 11.03.GB Trade 11.03.Cad-Server 11.03.Gumiflex Kft. 11.03.Bakonybúvár 11.03.Med-Plast 11.04.Blue Seed 11.03.Enersan 11.03.Wepifrost 11.12.Baróti Győző - Güde Bolt 11.03.Arosa 11.04.Gomép 11.03.Agroforte Grain 11.03.Swiss Krono 11.03.
PRINT LAPOK