Pályázatok
Újabb pályázat generációváltáshoz
2025. September 03.
A generációváltás ösztönzésére jelent meg az a 22 milliárd forint keretösszegű, vissza nem térítendő támogatás, amelyre november 20-tól lehet beadni a kérelmeket.

A Közös Agrárpolitika keretében, európai uniós társfinanszírozásból megvalósuló „Generációs megújulás gazdaságátvevő támogatásával” című felhívás egy újabb eleme a magyar mezőgazdaság generációs megújítását segítő eszközrendszernek.

A kiírás célja, hogy a gazdaságátadásba bevont gazdaság működtetése, ezáltal a termelés zavartalanul folytatódjon. A pályázati felhívás a gazdaság átvételét, ideértve a hozzátartozó támogatási jogosultságokat és kötelezettségeket, és a gazdaság átruházásával, átszállásával kapcsolatos tevékenységek megvalósítását támogatja. A gazdaságátvevők a 2025. november 20-tól nyíló kérelembenyújtási időszakban – a mezőgazdasági üzem méretének vagy az árbevételének függvényében – 4 és 20 millió forint közötti támogatást igényelhetnek.

Agrárminiszterünk szerint a gazdaságátvétel támogatása megteremti a lehetőséget, hogy a mezőgazdasági vállalkozások tovább éljenek és fejlődjenek. Ez azt jelenti, hogy még az alapító életében, rendezett körülmények között megvalósulhat a generációváltás. A felhívás alapján az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvény szerinti jóváhagyott gazdaságátadási szerződéssel rendelkező, a szerződés megkötésekor legalább 18 és legfeljebb 50 éves, szakirányú végzettséggel rendelkező mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdaságátvevő részesülhet támogatásban.

A gazdaságátadási szerződés alapján átveendő gazdaságnak legalább 10 ezer euró Standard Termelési Érték üzemméretűnek kell lennie, vagy, ha a gazdaságátadó kistermelői nyilvántartásban szerepel, akkor legalább 10 ezer euró árbevétellel kell rendelkeznie. Ha a gazdaságátadó kistermelői nyilvántartásban szerepel, akkor választhat, hogy üzemméret vagy árbevétel alapján kerüljön sor e jogosultsági feltétel igazolására.

A most megjelent kiírás szorosan kapcsolódik a július 24-én meghirdetett „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhíváshoz. E pályázat tekintetében a kérelmek benyújtásának lehetősége már megkezdődött. A két kiírás kiegészíti egymást, és együttesen rendkívül fontos mérföldkövet jelentenek a mezőgazdaság generációs megújításának elősegítésében a szaktárca szerint.

A pályázati felhívás minden kapcsolódó dokumentuma az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu/ címen érhető el.


Pintér István - Baráti Keltető 03.23.Vantrix 03.20.Agroforte Grain 03.20.Vertical Empire Kft. 04.22.Er-Vo 03.20.Kobell Ker 03.20.Mizse-Plast 03.20.Kapos Ternero 03.23.NAK vetésinapÓdor 03.20.KK Grain 03.20.Csom 2001 03.23.Radics Forgácsoló Műhely  04.22.Isterra 03.20.Polimozaik 03.23.Hevesgép 03.23.Kor3000 03.20.Agrotex 03.20.Modinvest 03.20.Hotel Hunor 03.20.Átrium Aqua 03.20.Blue Seed 03.20.Termika Épületgépészet 04.22.Cad-Server 03.20.Alföld Forest 03.23.Sebők és Társa Kft. 04.22.LTZS 04.22.Vasiépker 03.23.Samu Gazdabolt 03.20.Axis Bentonit 03.23.Nektárplast 03.20.
PRINT LAPOK