Köztér
Vízgazdálkodásra 67 milliárdot fordítunk
2025. September 11.
A fenntartható vízgazdálkodás támogatására 67 milliárd forint áll rendelkezésre, ennek 80 százalékát Magyarország kormánya, 20 százalékát az Európai Unió finanszírozza.

Hubai Imre az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a Vízmegtartás a tájban a legfontosabb nemzetstratégiai, biztonságpolitikai, szuverenitásvédelmi kérdés című sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a szaktárca évek óta komoly figyelmet fordított a vízügyi ágazattal együtt a fenntartható vízgazdálkodási közösségek létrehozására, támogatására. Hozzátette, hogy a gazdálkodók együttműködései tehetnek a legtöbbet azért, hogy a klímaváltozásra megfelelő válasz szülessen az öntözés, illetve a vízmegtartás fejlesztésével.

Közölte: szeptember 2-án indul az öntözésfejlesztési pályázatok következő köre, 16,5 milliárd forintos kerettel, legfeljebb 200 millió forint elnyerhető pályázati támogatással. Annak érdekében pályázhatnak a gazdálkodók, hogy a fenntartható vízgazdálkodási közösségek, vagy akár egyéni öntözési tevékenységet folytató gazdálkodók megvalósíthassák az öntözéshez szükséges beruházásaikat.

Szeptember 4-től 2 milliárd forintos kerettel, 75 millió forintos maximálisan elnyerhető pályázati összeggel induló felhívás jelenik meg, amely a fenntartható vízgazdálkodási közösségeknek akár az építési engedély, a tervezés vagy az üzembentartási költségekre nyújt fedezetet.

Szeptember 30-át követően jön az öntözésfejlesztési és a vízfelhasználás hatékonyságát javító mezőgazdasági üzemen belüli komplex beruházások támogatását segítő pályázat következő szakasza, amelynek teljes keretösszege 49,5 milliárd forint.


MEVA-HU 09.23Orsó 95 Kft.  09.23.Porsztatik 09.23.KK Grain 09.23.Stell Manufacturing 09.23.Otis Bt. 09.23.Paprika Molnár Kft. 09.23.Extended Warranty Service 09.24.Samu Gazdabolt 09.23.Inomix 09.23.Vertical Empire 09.23.Olajütő 09.23.Debreceni Mechanikai Művek 09.23.Agroforte Grain 09.23.Isterra 09.23.Agrotex 09.23.Ódor Kft. 09.23.Agro Cserkesz 09.28.Nektárplast 09.23.Zolvik 10.14.Taurus Techno 09.23.Aqua Öntözéstechnik 09.23.Cad-Server Kft. 09.23.Zambelli Colorferr 09.23.Gumiflex Kft. 09.23Magnet Construction 09.23.
PRINT LAPOK